Fajtaleírás

Gyors növekedés

A charolais fajta legnagyobb erőssége a gyors növekedés. Természetesen a fajtán belül nagy különbségek vannak. Egy angol vizsgálat szerint 8000 egyedi adatra támaszkodva a különböző fajták átlaga közötti különbség 225 kg és az egy fajtán belül mért legnagyobb különbség pedig 525 kg volt.

Ebben természetesen a környezeti tényezőknek is nagy szerepe van. A fjta nagy előnye a jó legelőkészség, és a jó tömegtakarmány hasznosítás.

 

A charolais jellemzői

Teljesen fehér, esetleg krémszínű, folt nélkül, a legtalálóbb elnevezése a “tejfölszín”. Akad néha tarka charolais is, mintegy atavisztikus visszaütésként, de ez nagyon ritka. A fajta színe azonban genetikailag nem teljesen stabil. Ez a keresztezésekben válik nyilvánvalóvá: vannak olyan charolais bikák, amelyek következetesen örökítik a fehér színt, míg más bikák után nem születik egységes színű keresztezett utód. Egyéb küllemi jellemzőket a következő táblázatok tartalmazzák.

A Charolais bikák és tehenek átlagos testméretei  (Forrás: Bodó, 1979)

Testméretek Bika Tehén magasság (cm) 140-145 132-138 övméret (cm) 240-250 200-230 mellkasmélység (cm) 80-82 73-78 szárkörméret (cm) 26-27 21-22

A Charolais fajta standardja (Forrás: Herd Book Charolais, cit: Landrieu, 2002)

Testtáj Jellemzõje orrnyálkahártya egységes világos, folt nélküli fej arányosan széles homlok, egyenes fejél, kerek fehér szarv, széles szutyak törzs mély mellkas, kerek mélyre húzódó bordák, vízszintes nagyon izmolt hát, széles és izmolt ágyék, enyhén “elmosodó”, de széles külsõ csípõszöglet, izmolt és jól kikerekedett far és lehúzódó comb, hasvonal párhuzamossága a hátvonallal farok kiemelkedés nélküli, kifejezett láb, lábvég jó szerkezetû, de túlzottan nem finom csontozatú bõr nagyon rugalmas, összecsíphetõ

A magyar szürke F1 állományában például az 1960-ban a Hortobágyi Állami Gazdaságban végzett és nem publikált sikeres keresztezések alkalmából a Printemps nevű bika utódai teljesen vegyes színűek voltak, Pinard azonban következetesen, minden utódjára, kivétel nélkül a fajta színét örökítette. Ennek természetesen addig van jelentősége, amíg élve történik az értékesítés.

A charolais a nagytestű húsmarhafajták csoportjába tartozik. A kifejlett, átlagos tehenek 700-750 kg, a bikák 1100-1200 kg súlyúak. Emellett kiállításokon nem ritka az 1200 kg-ot elérő tehén és az 1600 kg-os bika sem. Emellett azonban az anyai tulajdonságokban is jeleskedik a fajta (könnyűellés: 92%-os, bikaborjak születési súlya: 48 kg, bikaborjak: 120 napos súlya, 179 kg) (Landrieu, 2002).

Nyugodt, szinte melankolikus természetével kiemelkedik a többi fajta közül, éppen ezért könnyen kezelhető. Ebből adódóan is a kezdő húsmarhatenyésztőknek viszonylag kevés gondot okoz. Nem igénytelen, de “tűrőképes” fajta. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy szélsőséges éghajlati körülmények között is sikerrel tenyészik pl. Spanyolországban, Mexikóban, Dél-Afrikában. Az USA, sot Magyarország egyes erősen aszályos területei is ezt példázzák (Domokos, 2000).

A fajta története

A Jura hegység helyi fajtájából alakult ki a charolais. Az õsi változat, a maihoz képest, izomszegény vegyeshasznosítású marha volt és tarka színû. Elsõsorban húsáért tartották, azonban fejték és igázták. A XVIII. századtól kezdték igás tulajdonságait fejleszteni. A nagyobb igaerõ érdekében szelekció indult a testnagyság növelésére. Késõbb a koraérés érdekében a durham (mai nevén shorthorn) fajtával nemesítették. Ez a keresztezés a koraérés mellett nagyobb faggyúsodást hozott és egységessé tette a fajtában a fehér színt. A XIX. sz. közepétõl fajtatiszta tenyésztés keretében erõteljes és sikeres szelekciót folytattak a megnövekedett faggyú mennyiségének kiküszöbölésére (Bodó, 1979).

1864-ben Neversben és 1882-ben pedig Charolles-ban alakult meg a fajta törzskönyvi szervezete, ezeket 1920-ban egyesítették. Nevers lett a központ, és Charolles adta a fajta nevét.

A tenyésztés során egyre inkább a hústermelés került elõtérbe. Tenyészcél volt a húsformák javítása, az izomzat növelése, a kevés faggyú, a lábak rövidítése, vigyázva arra, hogy a jó legelõkészség megmaradjon. 1952 óta mûködik a termelés-ellenõrzés szervezete. Ezt a munkát az ország területén mindenütt ellenõrzõ szövetkezetek végzik a fajta neversi központjának útmutatása szerint (Merielle és Vannuier, 1994).

Franciaországban két nagy tenyészkörzete alakult ki az egyik a Massif Central környékén (Nievre, Allier, Saone et Loire, Creuse megyék), a másik nyugaton az Atlani óceán táján (Vendée). Újabban az ország többi területén is terjed a fajta így a Pireneusok lábánál ill. a nyugati dombos vidékeken. Ma már a charolais fajtát világfajtának tekinthetjük. 1885-ben exportáltak charolais marhát elõször, azóta a világon mindenhová eljutott. Magát valamire becsülõ mesterséges termékenyítõ állomás tart charolais bikát és forgalmazza ennek a sovány hústermelésben világ-elsõnek számító fajtának a spermáját (Bodó, 1979).

Fõképpen a második világháború után növekedett meg ennek a fajtának a hatása a világban, a technikai fejlõdés, szállítás és a sperma mélyhûtés megoldása révén. Ma már jelentõs állományok vannak ebbõl a fajtából az összes európai országban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban, Oroszországban és a szovjet utódállamokban, de Dél-Afrikában és Ausztráliában is.